Folytatva a keresgélést, több nemzetközi cikkben is találtam megjegyzéseket arra, hogy valóban létezik különbség. A PISA tesztek eredményeire alapozva, a legfejlettebb országokban, a fiúk jobban teljesítenek matematikából, míg a lányok szövegértés területén jobbak. (A legjobban teljesítő PISA tesztíró országok között a nemek közötti különbség szinte nem létezik.)
Mégis mi lehet az oka ennek a különbségnek? A szakemberek kiemelik, hogy a különbség nem a nemek közötti eltérésből jön. Sokkal inkább abból a tényből, hogy a lányok frusztráltabbnak érzik magukat, mivel a környezettől (szülők, média, tanárok) azt hallják, hogy a matematika „fiús” tantárgy. Így a lányoknak egyenesen következik, hogy elégedettnek tekintik, ha kevésbé teljesítenek. Ezt a tényt támasztja alá az a felmérés is, mely szerint a lányok sokkal rosszabbnak értékelik magukat matematikából, min a fiúk.
A megoldás nemcsak abban rejlik, hogy a kisebb elvárások helyett a lányok felé is hasonló kommunikációt közvetítünk, hanem a példák, feladatok megfogalmazásánál – amennyiben lehetőségünk van – figyelünk arra, hogy a lányok érdeklődési körének megfelelő szövegkörnyezetbe „ágyazzuk bele”a feladványokat. ( folytatás következik : Milyen tanulást könnyítő matematika app-ok érhetőek el az interneten ? )